Konverziónövelés
18
perc
olvasási idő

[esettanulmány] Konverziómaximalizálás a vevőszerzésben – 9+5 technika vevőszerző kampányod eredményeinek maximalizálására

Csepregi Balázs
SalesAutopilot – társtulajdonos, ügyvezető.
Publikálás dátuma:
2021-03-17

Számodra mi a fontos egy értékesítési kampány összerakásánál? Minél nagyobb konverzió, minél kevesebb munkával, nem? Az alábbi esettanulmányban mutatok neked 9 alig használt konverziónövelési technikát plusz 5 módot, amivel kisebb csapattal is el tudsz érni nagyobb eredményt.

Az meg már csak a hab a tortán, hogy közben – bármilyen intenzíven is kampányolsz –, a listádat sem fogja túlzottan igénybevenni.

Jól hangzik? Nézzük a konkrét módszereket…

Domán Zsolt egy olyan profi (=eredményes) kampányt húzott fel Új vevők futószalagon c. könyvére (a továbbiakban UVF), ami bővelkedik a konverzió- és hatékonyságnövelő automatizmusokban. Ne ijedj meg, ha még nem zsonglőrködsz az automatikus megoldásokkal a cikkben számos példát olvashatsz, amit kezdőként is érdemes kipróbálnod. Ha pedig az alaptechnikákat  már használod, ez az esettanulmány abban is segíteni fog, hogy lásd, merre tudsz továbbfejlődni. Azt is látni fogod, hogy egy gördülékeny, automata rendszert nemcsak sokszázezres egyedi fejlesztésekkel lehet megvalósítani, hiszen egy megfelelően rugalmas és fejlett marketing szoftver pont ezt a terhet veszi le a válladról.

Azért készítettem el ezt az esettanulmányt a számodra, hogy  az UVF (Új vevők futószalagon, ahogy fent is írtam 🙂) kampány legérdekesebb bevételnövelő és időspóroló megoldásait alaposan megismerhesd, és legközelebb már te is alkalmazni tudd ezeket a fogásokat, amikor értékesítési kampányba fogsz.

Az alábbi listát úgy válogattam össze, hogy akár középhaladó, akár tapasztalt, sokat látott SAPI (SalesAutopilot) felhasználó vagy, te is találj magadnak új és hasznos tippeket. A cikk erős kezdő szintű felhasználói tudást feltételez, ezért a haladó szintű megoldásokat, a legérdekesebb infókat, ínyencségeket a keretes részekben helyeztük el.

Az esettanulmányt két részre bontottam:

  • bevételt növelő megoldások;
  • adminisztrációt csökkentő, időspóroló, ügyfélszolgálatot tehermentesítő megoldások

Zsolt egy tapasztalt, profi marketinges, aki pár fős, de annál ütősebb csapattal, és magas szintű SAPI tudással felvértezve állította össze az UVF könyv promóciós kampányát. Így hát ne aggódj, ha a felsorolt tippek némelyike elég haladó, a többsége kezdőként is használható lesz.

Javaslom, hogy priorizálj, döntsd el, hogy melyik területen szükséges jelenleg fejlesztened, majd lépésenként vezesd be az újításokat. Gyorsabb eredményekre számíthatsz így, és több kedved, motivációd marad folytatni a többi újítással, mintha belevágnál a komplett lista megvalósításába.

Megrendeléssel kapcsolatos megoldások, amikkel több bevételt érhetsz el

1. Többlépéses megrendelés, amivel a hezitáló vásárlóknak és a fizetést félbehagyóknak is utána nyúlhatsz

Csökkentheted az érdeklődők lemorzsolódását a kampányfolyamatban, ha a megrendelési folyamatot több részre bontod, és (külön feliratkozási listaként) az első lépésben elkéred az érdeklődők email címét. Így ha valaki nem fejezné be a rendelést később, emailes utókkövetéssel ösztönözni tudod majd erre.

“Jaj, még egy ember, aki félbe hagyta a vásárlást! Most mi legyen vele?” vagy “Bárcsak szólhatnék neki, hogy nem sikerült a tranzakció!” vagy “Vajon megszakadt a netkapcsolat, és ezért nem ment végig a folyamat?” Gondoltál már hasonlókat egy-egy kampányodnál?

Akkor kívántad azt is, hogy ezeknek az embereknek küldhess emlékeztetőt, vagy egy még kecsegtetőbb ajánlatot, nem igaz?

Ez a módszer pontosan erre való, ráadásul nem kell SAPI-profinak lenned, hogy alkalmazni tudd!

Az UVF kampányban az alábbi ábrán látható űrlap ugrott fel, ha rányomtál a megrendelés gombra a sales oldalon.

Az egyszerű email editor a régi rendszerben
A megrendelés első lépéseként kérd el az érdeklődő adatait (név, email cím)

#start-blue#

A megrendelési folyamatot azonban igazán elegánssá és gördülékennyé teheted – és ez egy haladó megoldás –, ha a következő fázisban a rendelési űrlapon már ott szerepelnek az érdeklődő adatai a megfelelő mezőkben, így nem kell őket még egyszer bepötyögnie. Technikailag utm paraméterezett linkkel és egyedi script használatával tudod ezt megoldani – a pontos lépésekben ez a cikk fog segíteni.

A profi hatás mellett azért is érdemes ezt a kisebb kényelmi megoldást beépítened a legközelebb a kampányodba, mert elkerülheted vele azt az akár több tucat ügyfélpanaszt, ami a többszörös email cím és egyéb adat megadása miatt érkezhet. Az UVF kampány egyik fontos tapasztalata, hogy mindössze az első napon nem volt elérhető ez a könnyítés az érdeklődők részére, mégis több esetben érkeztek elégedetlen megkeresések a DO!marketing csapatához mondván, hogy “egyszer már megadtam az email címet, minek kéritek be újra…”.

#end-blue#

2. Megrendelést követő utókövető emailek, amelyek az UVF kampány bevételének 12,2%-ért feleltek

A hatékony, megrendeléseket hozó automatizált folyamat része, hogy — ez nem lesz meglepetés —  azokat az érdeklődőket sem engeded el, akik nem fejezték be a rendelést azonnal, amikor először lehetőségük volt rá.

Zsolt kampányában 3 utókövető email ment ki a feliratkozó, de rendelést nem véglegesítő érdeklődőknek az alábbi relatív időzítésekkel:

  • 20 perccel a feliratkozás után (ha addig nem zárult le sikeresen a rendelés)
  • 1 nappal később 17:00-kor
  • 2 nappal később 17:00-kor

A hatékonyságot jól mutatja, hogy ezek a levelek az összes  rendelés (1144 db) 12,2%-át hozták be, számszerűen 139 új könyv eladását eredményezték. Csak az első levél önmagában 119 feliratkozót bírt rá arra, hogy vigye végig a rendelési folyamatot.

Láthatod, hogy némi odafigyeléssel és automata emailes utókövetéssel hatékonyan ösztönözheted a közönségedet vásárlásra. Ha épp a meglévő kontaktjaid aktivizálását tervezed, és most kedvet kaptál bevétellé alakítani az email listádat, ajánlom Zsolt könyvét, mert rengeteg támpontot ad az online rendszered kiépítéséhez. Itt tudod megrendelni.

TIPP: Kipróbálhatod azt is, hogy 1-2 napot sem vársz az emlékeztető emailekkel, hanem naponta többször, például reggel-este küldesz levelet. Mi inkább így csinálnánk, hatékonyan alkalmazunk is már hasonló utókövetéses módszert.

#start-blue#

3. A valós idejű megrendelések számának kiíratása a sales oldaladra

Ha még nem vagy igazán járatos a SAPI rendszerében, akkor csak érdekességként említem a következő megoldást. Ha már haladó szinten vagy, és a megoldásaid finomhangolására törekszel, akkor a következő módszer érdekes lehet számodra.

A sales oldaladra viszonylag egyszerűen ki tudod íratni a megrendeléseid aktuális darabszámát – ami automatikusan frissülni is fog, ahogy változik a vásárlóid száma. Ezzel azért növelheted a kampányod konverziós arányát akár jelentősen, mert az emberek döntő többségét – a B2C és B2B szektorban is – pozitívan befolyásolja, ha látják, hogy az adott termék/szolgáltatás már másoknak is (és sokaknak) bevált. Ezt nevezik social proofnak vagy társadalmi bizonyítéknak a marketingben. Fontos viszont, hogy ha nem tudsz elég motiválóan nagy számot kiírni a kampány korai szakaszában az eladásokról, akkor javaslom, hogy egy későbbi szakaszban vezesd be ezt a megoldást, így valóban eléri a célját, és növeli a bizalmat az érdeklődőkben.

Technikai megvalósítás: az eladások számát egy egyedi scripttel tudod kiíratni és frissen tartani, ami egy szegmens darabszámát jeleníti meg – itt találsz hozzá technikai segítséget a “Szegmensbe tartozók számának megjelenítése külső oldalon” résznél.

Valós idejű megrendelések számának kiíratása
AZ UVF könyv vásárlóinak pontos száma február 5-én. Csekkold le, most mennyit mutat a “számláló” az oldalon!

#end-blue#

4. Többféle fizetési mód felajánlása megfelelő tájékoztatással

Fontos tudnod, hogy 2021-től az uniós szabályok értelmében az internetes bankkártyás fizetést csak kettős azonosítás (hivatalosan erős ügyfél-hitelesítés) révén lehet sikeresen lebonyolítani. Ez azt jelenti, hogy akár több mint két körben is igazolni kell a fizetési szándékot egy internetes tranzakció során.

A kétfaktoros hitelesítés miatt a bankkártyás fizetésnek számos buktatója van, ahol az érdeklődők elhasalhatnak önhibájukon kívül. Éppen ezért fontos, hogy felkészülj erre a lehetőségre.

A rossz hír az, hogy az érdeklődőid egy része nem is fog túljutni a hitelesítési mizérián, mert a banki rendszerek a tapasztalatok alapján sokszor és változatos hibákat produkálhatnak, ami miatt meghiúsulhat a vásárlás:

  • lefagy a weboldal
  • lefagy a hitelesítési folyamat
  • nem érkezik meg a biztonsági kód az érdeklődő telefonjára
  • a rendszer elutasítja az érvényes kártyát
  • stb.

Zsolt kampányában a becslések szerint 20-30%(!) sikertelenül zárta az online bankkártyás fizetési folyamatot a hitelesítés miatt, ezért 3 dolognak is nagy jelentősége volt, hogy csökkentsék az ilyen okból történő lemorzsolódást:

  • egyértelműen és többször is felhívta a figyelmet erre a lehetséges akadályra a fizetési folyamatnál (ahogy az ábrán is látod, az űrlap feletti boxban vagy az űrlap melletti kérdéseknél)
  • felajánlott egyéb fizetési módot is, pl. a banki átutalást
  • a sikertelen kártyás fizetésről SMS-ben is értesítette az ügyfeleket, amiben szintén a banki átutalás lehetőséget ajánlotta föl
Az egyszerű email editor a régi rendszerben
Tájékoztass a kettős azonosítás buktatóiról jól láthatóan, még a fizetés megkezdése előtt
Az egyszerű email editor a régi rendszerben
Tájékoztass a kettős azonosítás buktatóiról több helyen is az oldalon

Nemcsak a vásárlók, de magad miatt is fontos az előzetes informálás. A sok sikertelen fizetés sok elégedetlen ügyfelet szül, akik mind az ügyfélszolgálatodat fogják felkeresni, ha azt hiszik, a te rendszeredben vagy a SAPI-ban van a hiba.

5. Affiliate partnerek bevonása a kampányba kuponkódos módszerrel

Azzal is növelheted a megrendeléseid számát, ha a meglévő partnereidnek és ügyfeleinek kedvezményes vásárlási lehetőséged biztosítasz. A SAPI ügyfelek például egy visszautasíthatatlanul kedvező ajánlatot kaptak a könyvre évindító ajándékként (1 Ft + szállítási költség), és az ezt kihasználó 176 vásárló kb. 15%-kal növelte a DO!marketing addigi megrendelőinek számát.

Technikailag a legjobb megoldás – amennyiben a partnered a saját email listájára küld ki promólevelet az ajánlatról – , ha egyedi, egyszeri felhasználású kuponszettet generálsz le a partnered számára (pl. a listáján szereplők száma alapján), amit ő hozzárendel az email címekhez, így egy kupon biztosan csak egyetlen egyszer lesz beváltható. A megvalósítás kuponos részéhez itt találsz megoldást, az importálás részéhez pedig ebben a Tudásbázis bejegyzésben.

6. Dinamikusan változó “okos” űrlap, amivel minden (megrendelési, számlázási, szállítási) igényt egyszerre tudsz kezelni

A következő, űrlapra vonatkozó hasznos megoldásokkal win-win helyzetet teremthetsz: némi időráfordítással olyan “okos” űrlap hozható létre, amivel gördülékenyen, pár kattintással végigvezetheted a vásárlót a megrendelési folyamaton.

Ezzel minimálisra csökkented a megrendeléssel töltött idejét, és értékes perceket spórolsz neki. Másfelől ezáltal a lemorzsolódást, az ügyfélszolgálatra érkező panaszokat és a hibás rendelések leadását is csökkentheted a magad számára.

Mi mindent automatizálhatsz egy űrlapon?

  • Kiválasztott ország szerint változó számlázási adatok: külföldi országok esetén EU adószámot kér a form, amint az alábbi ábrán láthatod
  • Megrendelő személye szerint változó számlázási adatok: ha magánszemélyként rendelsz, elég a címedet megadnod, míg cégként vagy egyéni vállalkozóként az adószám megadása is kötelező, amint az alábbi ábrán láthatod

A számlázási adatok pontos bekéréséhez itt találsz még több infót.

Dinamikusan változó űrlap mezők a számlázási ország és megrendelő alapján
Dinamikusan változó űrlap mezők a számlázási ország és megrendelő alapján
  • Számlázási cégadatok automatikus kitöltése az űrlapon: a Cégjelző Céginformációs rendszer SAPI integrációjának pár kattintásos bekapcsolásával azt is elérheted, hogy a cég nevét begépelve és kiválasztva egy legördülő listából a további számlázási adatok automatikusan kitöltődnek, amint az alábbi ábrán is láthatod

A Cégjelző Céginformációs rendszer integrációjának bekapcsolásához itt találsz segítséget a Tudásbázisban.

Az egyszerű email editor a régi rendszerben
Cégjelző megoldás: automatikusan kitölti a cég számlázási adatait
  • Zóna függő szállítási díj megadása az űrlapon: ha külföldre is szállítasz, biztosan nem újdonság, hogy a szállítási díj országonként eltérő kezelése gyakran okoz problémát; egy kis programozással azonban ez is megoldható az űrlapon

Az egyedi scriptért és a pontos beillesztési folyamat részleteiért ezt a cikket olvasd el. Ha esetleg elakadnál a kivitelezésben, kérdezz az ügyfeleknek fenntartott SalesAutopilot Cégautomatizálás zárt Facebook csoportban, vagy kérd elismert SAPI szakértők segítségét (Dakio Sandrine-ét vagy Harmat Ákosét), akik minden bizonnyal megvalósítják neked a fentieket.

Az egyszerű email editor a régi rendszerben
Országonként eltérő szállítási költség kezelése az űrlapon

7. Pipálós upsell ajánlat megjelenítése a sales oldalon, amivel akár megkétszerezheted az upsellt rendelők számát

AZ UVF kampány egyik fontos tanulsága, hogy mekkora különbséget jelent konverzióban, ha a pipálós upsell ajánlatot nem csak odabiggyeszted a megrendelés űrlapra, hanem már jóval feljebb, az értékesítési szövegben egy külön blokkban előre alaposan elmagyarázod. A pipálós upsellt (a könyv kinyomtatott tervrajza A3-as méretben) csupán kb. az érdeklődők 20% kérte mindaddig, amíg csak a megrendelési űrlapon találkoztak vele. Miután viszont kikerült egy figyelmfelhívó blokk a sales oldalra is, az ezt is megrendelők aránya 34,6%-ra emelkedett.

Az egyszerű email editor a régi rendszerben
A pipálós upsellről szóló rész a sales oldalon, ami megkétszerezte a rendeléskor pipálók számát

8. Személyre szabott köszönőoldal és upsell ajánlat

Az értékesítési folyamatod a rendelés leadása után sem kell, hogy véget érjen. Ilyenkor van alkalmad a köszönőoldalon további upsell ajánlatot kínálni a vásárlódnak. A legjobb, ha ezt személyre szabottan, a vásárlói történet vagy egyéb adatbázis-adat alapján teszed.

Ezzel a módszerrel  a termékpiramis következő szintjére lépteted, és így a legvalószínűbb, hogy a legrelevánsabb ajánlatodat mutatod meg neki.

Az egyedi köszönőoldal kivitelezése sokkal egyszerűbb a SAPI-val, mint gondolnád, még programozás sem kell hozzá.

Az UVF kampányban az alapján érkeztek különböző köszönőoldalakra a vásárlók, hogy tagjai-e a DO!marketing Klub előfizetéses csoportnak, vagy sem. Előbbi esetben egy egyszerű “köszönjük a rendelésed” oldalra landoltak, míg utóbbi esetben egy olyanra, ahol a 7 napos ingyenes klubtagság kipróbálásáról dönthettek. Az egyedi sales oldalak technikai megvalósításához ezt a cikket olvasd el, amiben videós bemutató is van a lépésekről.

További tippek a következő kampányod egyedi köszönőoldallához az UVF kampányból, amiket kevesebb tapasztalattal is bátran kipróbálhatsz, és növelheted velük a köszönőoldalad hatékonyságát:

  • személyes megszólítás (az utm paraméterek alapján)
  • az ajánlat mint ajándék bemutatása (ez egy SAPI független marketing tipp a számodra)
  • az oldal betöltésével automatikusan induló videó, amiben az ajánlatodat mutatod be (szintén SAPI független marketing tipp, ami Zsolt egyik kedvenc salesoldal eszköze)
Az egyszerű email editor a régi rendszerben
A köszönőoldal, ahol a 7 napos ingyenes tagságról dönthetnek a nem klubtagok

A személyre szabott köszönőoldal és egyéb marketing finomságok eredményességét jól mutatja, hogy az esettanulmányig 35,9% (411 vásárló) élt az ingyenes próbaidőszak lehetőségével az összes könyvrendelőből – a 100%-ban pedig ugye a már klubtagok is benne foglaltatnak, akik értelemszerűen  az egyszerű köszönőoldalra kerültek, és nem éltek ezzel az ajánlattal.

#start-blue#

Ha magabiztosan kezeled a SAPI-t, megpróbálkozhatsz az 1 kattintásos upsell beépítésével is a kampányodba, mert extrán gördülékennyé teheted (és megnövelheted) a vásárlást.

Az előbbi egyedi UVF köszönőoldalon is, amire a nem-klubtagok érkeztek a könyv megrendelése után, egyetlen gombnyomással elindítható a 7 napos ingyenes tesztidőszak, méghozzá mindenféle további adat megadása nélkül. Egy olyan űrlapot ágyazol be az oldalba, aminek minden eleme kitöltött a könyvrendeléskor megadott vásárlási adatokkal (utm paraméterek segítségével), ám ezek a mezők el vannak rejtve CSS-sel, kivéve a megrendelés gombot.

Az már tényleg csak hab a tortán, hogy ez az egyetlen kattintás nemcsak “tesztvezetővé”, hanem azonnal előfizetővé is  teheti az érdeklődőket. A megadott bankkártya adatokra a próbaidőszak lejárta után (a 8. napon) automatikusan megtörténik a terhelés, így semmilyen további művelet nem szükséges az fizetős tagság érvényesítéséhez és folytatásához. Erről persze az oldalon is több helyen (a videóban és a videó alatt szövegesen is) egyértelműen tájékoztattak, illetve 3 emlékeztető emailt is kaptak az érintettek.

Tájékoztatás one-click upsellről
Tájékoztasd egyértelműen az érdeklődőd, hogy mi történik a gomb lenyomása után

A folyamat végeztével az újdonsült klubtagok azonnal be is léphettek a tanulói fiókjukba – ami a háttérben automatizáltan szintén elkészült közben –, így minden készen állt, hogy az 1. perctől ki tudják használni a 7 napos próbaidőszak előnyeit.

DO!marketing Klub tagság köszö
Az ajánlat elfogadásával azonnal be lehet lépni a DMK (DO!marketing Klub) tanulói fiókba

#end-blue#

Adminisztratív megoldások, amikkel értékes időt spórolhatsz magadnak és ügyfeleidnek is

Az UVF kampány nemcsak az eladással kapcsolatos megoldásai miatt volt kiemelkedő, hanem olyan remek, időt- és energiát spóroló megoldásokat tartalmazott, amik számodra 1-1 kampány alatt akár napi 1-4 órát is spórolhatnak. Sőt, ezek a megoldások olyan monoton, koncentrációt igénylő manuális munkát helyettesítenek, amellyel az amúgy kivédhetetlen emberi hibázás is a nullára csökkenthető.

1. Automatikus számlázás

Még mindig nem minden vállalkozásnak volt alkalma átállni az automatikus online számlázásra, pedig rengeteg időt megspórolhatsz vele a csapatodnak. Van olyan webshop, ahonnan rendszeresen rendelek, és még vasárnap is pár órával a rendelés leadása után érkezik a számla emailben (nem azért mondom, mintha nekem gyorsabban kéne a számla, hanem mert együtt érzek annak alkalmazottnak a családjával, aki vasárnap is kénytelen számlázni…)

A SalesAutopilot a főbb online számlázórendszerekkel összeköthető. Ebben a Tudásbázis cikkben például a Számlázz.hu-val történő összekötés lépéseit követheted végig.

2. Univerzális ügyfélszolgálati adatmódosító űrlap

Ez az egyik kedvencem, én csak “magic form”-nak hívom. Már több ügyfelem számára is szinte megváltást hozott az ügyfélszolgálati munka jelentős csökkentésével.

Egy ilyen űrlap egyszerre alkalmas többféle ügyféligény kezelésére:

  • email cím átírása
  • számla sztornózása
  • tranzakció visszatérítésének kérésére
  • megrendelés visszaigazoló újbóli kiküldésének kérésére
  • szállítási adat módosítására
  • (másik űrlapon előfizetés lemondására is)

Egy ilyen űrlappal az esetenként akár 10-20 perces időigényű ügyfélszolgálati ügyeket is 1-2 perc alatt tudod kezelni, tehát  értelemszerűen értékes időt spórolsz az ügyfélszolgálatos kollégádnak/csapatodnak.

Webshopok esetében a fenti lista egészen hosszúra is nyúlhat, és a legtöbb ügyfélkérdést is kezelheted egyetlen univerzális űrlap segítségével (pl. online rendelés közbeni elakadás/probléma, szállítással és visszaküldéssel kapcsolatos kérdés stb.), de erről később egy másik cikkben számolunk be a terjedelmi korlátok miatt.

Az egyszerű email editor a régi rendszerben
Az UVF kampányban használt univerzális adatmódosító űrlap

3. 365 napos garancia érvényesítése automatikusan, adatmódosítási űrlappal

Az UVF ajánlat része, hogy 365 napon belül a vásárló visszakérheti a pénzét, ha nem elégedett a könyvvel. A határidő lejártáig a megrendelést visszaigazoló levélből indítható a garanciális folyamat, és ellenőrzés nélkül automatikusan, minden igénylő visszakapja a pénzét, a számla pedig sztornózásra kerül, aminek a linkjét az ügyfél is megkapja. Elegáns lehet, ha határidős landing page-et alkalmazol (SAPI alapfunkció), így az időben kattintókat és a határidőről lecsúszókat más-más oldalra érkeztetheted.

TIPP: Túl hosszúnak tűnik ez a garanciális határidő? Ne aggódj, minél hosszabb a határidő – egy relatív kis értékű termék esetén –, annál kevesebben élnek a garanciával. Amúgy meg egy régi amerikai online marketinges mondás, hogy ha nincs legalább 7%-os garanciális visszafizetésed, akkor nem nyomod eléggé az értékesítést. Ebben a számban nem vagyok teljesen biztos, de a lényeg, hogy nem kell megijedni, ha van pár garanciális igény.

4. Sikertelen bankkártyás fizetés esetén többcsatornás értesítés és alternatív fizetési lehetőség felajánlása

A beérkező sikertelen fizetési kísérleteket (bankkártya limit túllépés, elírt bankkártya adatok, stb.) nemcsak az elveszített vásárlók miatt fontos azonnal és megfelelően kezelni – azaz értesíteni az ügyfelet –, hanem az ügyfélszolgálatot is leterhelik az elégedetlen ügyfelek, ha információ hiányában azt hiszik, a te rendszereddel van a probléma.

A könyv iránt érdeklődők között is 100 fölötti az olyanok száma, akiknél meghiúsult az online bankkártyás fizetés a fenti okok valamelyike miatt. Őket Zsolt és csapata az azonnal kiküldött SMS és email értesítőkkel tájékoztatta a hibáról, és felhívták a  figyelmet az alternatív fizetési lehetőségekre is (pl. átutalás).

Ha pl. Simple fizetési szolgáltatót használsz, a meghiúsult bankkártyás fizetések esetén a SAPI – a te beállításaidnak megfelelően – 10, 20, 30 perc múlva át tudja állítani az eredeti fizetési módot utalásosra, vagy akár emailben ki tud küldeni egy linket a bankkártyás fizetés ismételt kísérletéhez.

5. Átutalásos fizetés esetén utalási emlékeztetők kiküldése (email + SMS)

Ha valaki átutalásos fizetést választott, de végül mégsem utalt, ne feltételezd azonnal, hogy már nem is akar fizetni. Néhány jókedélyű emlékeztetető email/SMS – ahogy Zsoltnál is – sokukat még könnyedén átbillent, és az ő megrendeléseiket sem kell elveszítened.

A SAPI-ból az utalásos fizetéssel kapcsolatban értesítőt küldhetsz az ügyfeleknek akár több csatornán is  – érdemes a fizetési határidőtől visszaszámolva időzíteni ezeket. Az UVF kampányban emailben és SMS-ben is emlékeztették erre az ügyfeleket.

+1) Téma szintű leiratkozás a saját listás levelekben

A téma szerinti leiratkozás (vagy ahogy én szoktam hívni, kampány leiratkozás) egy profi kommunikációs technika, amivel elérheted, hogy ne veszíts el egyetlen feliratkozót sem amiatt, mert egy bizonyos témáról nem kíván többet olvasni, viszont  amúgy nem akarna lemaradni a többi témádról és  ajánlatodról.

Zsolt ezt összesen három kattintásos folyamattá alakította: a kampányemailek végén jól láthatóan és egyértelműen felajánlotta, hogy ha nem érdekli az olvasót az UVF könyv, de csak ezeket az emaileket nem szeretné tovább kapni, akkor a linkre kattintva leiratkozhat (1. kattintás).

A linkre kattintás után egy adatmódosító űrlapra vezette az feliratkozót, ahol bepipálhatta (2. kattintás), és elmenthette a preferenciáit (3. kattintás), így meg is valósult a téma szintű leiratkozás.

Fontos: a SAPI-ban arra kell figyelni a háttérfolyamat összerakásánál, hogy a kampányemailek időzítésénél be legyen állítva feltételként, hogy ez a négyzet nincs bejelölve, így csak azok kapják meg, akik nem iratkoztak le róla.

Az egyszerű email editor a régi rendszerben
A téma szerinti leiratkoztatás 1. lépése: a felhívás és link a levélben

Az egyszerű email editor a régi rendszerben
A téma szerinti leiratkoztatás 2. lépése: az adatmódosító űrlap

Ezzel a +1 tippel az UVF-vizsgálat végére értünk. Alaposan kiveséztük Zsolt letesztelt koverziónövelő és/vagy időspóroló megoldásait. Bár terjedelmi okokból csak a legérdekesebb és legtanulságosabb pontokat gyűjtöttem össze, remélem, hogy kezdő vagy tapasztalt marketingesként, illetve SAPI-ügyfélként is találtál olyan megoldást a fentiek közül, amit legszívesebben már holnap kipróbálnál egy kampányodban! Ha pedig teljesen belelkesedtél az online vevőszerző rendszerek iránt, az Új vevők futószalagon könyvnél aligha találsz jobb összefoglalót a témában.

#start-blue#

Apropó, hogy állsz a vevőszerzéssel? 😉

Mostanra talán számodra is egyértelmű, hogy Zsolt ért ahhoz, amit csinál. Ha tehát szeretnéd a szolgálatodba állítani tapaszalatát, az első lépés, hogy megszerezd a könyvét, amiről az esettanulmány is szól. Itt tudsz utánanézni »

UVF banner

…ha viszont pontosan tudod, mit kell csinálnod, csak kéne egy “rendes” szoftver, amivel jól meg is lehet csinálni, amit Zsolt tanít, akkor itt tudsz magadnak regisztrálni egy ingyenes SalesAutopilot fiókot »

#end-blue#

Első lépésként javaslom, hogy írd össze azt az 1-2 technikát, amit szerinted már most meg tudnál valósítani, és a következő alkalommal már építsd is be őket a saját kampányolási rendszeredbe. A legtöbb megoldásban az a jó, hogy ha egyszer már kipróbáltad, kikísérletezted a saját kampányodon, legközelebb már csak szinte “copy-paste-elni” kell, és máris használhatod.

Szerző
Csepregi Balázs
SalesAutopilot – társtulajdonos, ügyvezető.
A SalesAutopilot társtulajdonosa, ügyvezetője, valamint marketing- és értékesítési vezetője. 20+ éves marketing, projekt menedzsment és marketing rendszerépítési tapasztalatával, valamint a stratégiai megközelítésével hatékonyan segít a cég ügyfeleinek megtalálni a kreatív marketing és a megvalósíthatóság azon határterületét, ami a gyors fejlődéshez szükséges.

Heading

This is some text inside of a div block.

Heading

This is some text inside of a div block.

Próbáld ki teljes funkcionalitású ingyenes verziónkat akár most rögtön!

Ingyenes kipróbálás
Regisztrálj teljesen ingyenesen
Építs szabadon, korlátok nélkül
Spórolj időt, adj el többet