eCommerce Tréning

Készítse el iparága/szakterülete piacvezető, automatizált megrendelési rendszereit egy napos tréningünk segítségével, és tapasztalja meg, ahogy online értékesítési eredményei eddig elképzelhetetlen magasságokba emelkednek, miközben rendszerének működtetése szinte nulla munkát fog igényelni minden korábbi megoldásához képest!

Amit mások sci-fi-be illő megoldásnak tartanak, azt legsikeresebb ügyfeleink évek óta használják, és eredményeikkel folyamatosan maguk mögé utasítják konkurenciájukat. Ezen a tréningen megtanítjuk Önnek, hogyan lehetnek Önnek is szuperhatékony online megrendelési rendszerei.

1

Ez a tréning mindenképpen Önnek szól, ha…

  • Terméke, szolgáltatása már bizonyított a piacon, de érzi, hogy az online bizniszből még nagyon sokat ki lehetne hozni.

  • Már unja, hogy hírlevél küldő vagy CRM szoftverével próbál összerakni egy profi online megrendelési rendszert, és érzi, hogy az egész csak “fából vaskarika”
  • Túl sokat költött próbálkozásra a sok online marketing és megrendelés rendszerrel, amik nem váltották be a hozzá fűzött reményeket
  • Szeretné végre az elejétől a végéig átlátni, hogyan épülnek fel azok a szuperhatékony online megrendelési rendszerek, amelyekben a megrendeléstől kezdve a számlázáson keresztül a teljes utánkövetésig minden benne van, és amelyekkel a TOP Online Marketingesek hihetetlen eredményeket érnek el.
  • Folyamatosan új ötletekkel áll elő, hogyan termelhetnének több profitot megrendelési folyamatai, de az eddig eszközei nem elég rugalmasak ahhoz, hogy ötleteit megvalósíthassa.
  • Már használja a Salesautopilot szoftvert, de érzi, hogy sokkal-sokkal többet lehetne kihozni az eCommerce modulból.

  • Még nem használta a Salesautopilot szoftvert, DE készen áll rá, hogy megtanulja.

1

Örökre megszabadulhat az online rendelésfelvétel ÖSSZES kínjától, amiktől a nem elég fejlett rendszereket használó vállalkozások FOLYAMATOSAN szenvednek:

  • Idegörlő kézi számlázás – egy sikeres kampány esetén éjjel-nappal, akár napokig, ha pedig jól megy az üzlet, akkor hetekig, hónapokig
  • Folyamatosan ismétlődő manuális adatmozgatás, és az ebből adódó túlóra, hétvégi munka
  • Össze-vissza, semmivel sem összhangban lévő táblázatok, amelyek közül soha nem tudni, melyik a frissebb, melyik az „igazi”
  • Frusztrált munkatársak a munkaigényes adminisztrációs feladatok halmozódása és átláthatatlansága miatt
  • Szélmalomharc a késve-, és a nem fizetőkkel
  • Csalódott és motiválatlan egyszeri vevők
  • A visszatérő vevők nagyon alacsony aránya a sikeres újraértékesítés hiánya miatt

Önre hány pont igaz a fenti két listából?

Ha legalább egy-két pont igaz Önre is, akkor mielőbb rendelje meg eCommerce Tréningünket!

1

Vannak, akiknek dübörög az online üzletük, míg mások csak küszködnek…

Hogyan lehetséges, hogy vannak, akik számolatlanul keresik a pénzt az interneten, míg mások csak szenvednek és megfeszített munkájuk ellenére sem tudják kitermeli még saját cégük költségeit sem?

Ennek jártunk utána, és több száz vállalkozó napi problémáit vizsgálva arra jutottunk, hogy nagyon sok vállalkozó annak ellenére nem fordít elég hangsúlyt arra, hogy elég jó VILÁGBAJNOK értékesítési- és megrendelési rendszereket építsen, hogy ITT KELETKEZIK A BEVÉTEL!

  • Nagyon sokan megelégszenek azzal, hogy kitesznek egy űrlapot vagy még rosszabb esetben egy email címet a weboldalukra és ezzel kész is vannak.

  • Mások technikailag elavult, „béna” webáruházat használnak, amivel csak gondjuk van nekik és vásárlóiknak is.
  • Megint mások ott használnak webáruházat, ahol nem azt kellene (egy óra tanácsadást a kosárba?!)
  • Szintén mások bedőlnek az olyan rendszerek ígéreteinek, amelyek TOP eredményeket ígérnek egy szimpla megrendelési űrlap design-nak köszönhetően.

Ami pedig szinte felfoghatatlan, hogy vannak, akik úgy számítanak komoly eredményekre, hogy…

  • A rendezvényükre emailben kell jelentkezni

  • Kézzel írják a számlákat, és azt postázzák ki a megrendelőknek.

Nem értékesebb annál az Ön munkatársai ideje, mint hogy számlákat írogassanak, excel táblába vezessék a tréning jelentkezéseket vagy emailekre válaszoljanak számolatlanul?

Minden marketinges tudja, hogy a profit a visszatérő ügyfelekben van. De vajon hány online értékesítési rendszerben vannak alábbi BEVÉTEL NÖVELŐ elemek?

  • Online vásárlás utáni elégedettség mérő kérdőív
  • Szuper kiegészítő termékre ajánlatot a vásárlás után
  • Ajánlások kérése az elégedett ügyfelektől
  • A vásárolt termékhez, szolgáltatáshoz kapcsolódó, használatot segítő extra információk email-ben kiküldve.
  • Hasznos tartalom küldése, ami nagyobb értékű termék felé tereli a korábbi vásárlót.
  • Egyedi kedvezmény, kupon, amivel kifejezik a vásárlással kapcsolatban megbecslésüket.
  • Rendelés után pontos információk küldése, arról, hogy rendelés után mi fog történni Önnel és mi a lesz a teendője ezzel kapcsolatban?
  • Figyelmeztető email-ek, amik emlékeztetik a vásárlót, hogy az általa vásárolt fogyó termék el fog fogyni, és ideje lenne megrendelnie a következő adagot… (pl.: vitaminok)
1

Ami eddig lehetetlen volt, ma csak karnyújtásnyira van

Profi eredményeket csak profin megvalósított rendszerekkel fog elérni.

Ma már tengernyi elmélet, sok gyakorlatias tananyag és konferencia érhető el. Számos dolgot mégis feleslegesen tanul, mert egyszerűen nincs ideje megvalósítani. Miért van mindez? Mert hiányzik ezekből az anyagokból valami, amitől működőképessé, felhasználhatóvá válik az ismeretanyag.

Ez a valami, három fő részből tevődik össze:

1.) Önnek teljes körű, komplex tudásra van szüksége, ami az eredményes működéshez szükséges ÖSSZES elemet tartalmazza!

A tananyagok sosem komplex rendszereket tanítanak, hanem csak egy-egy rendszerelemet:

  • Google AdWords képzés, hogy tudjon hirdetni
  • Szövegírás tréning, hogy tudjon szöveget írni
  • „Teljes körű” online marketing képzés megvalósítási útmutatók nélkül
  • Az Info Törvény változásait bemutató tréning (ami persze szintén nagyon fontos)
  • Értékesítési technikák szeminárium
  • Weboldal szerkesztés tanfolyam

Hiába látja azonban az értékesítési rendszerek egy-egy szeletét, ha valahogy az információk „nem érnek körbe”, nem teszik képessé Önt arra, hogy tényleg össze is rakja saját értékesítési rendszerét, vagy ha össze is rakja, mert Ön eltökélt, akkor is csak nagyon kis hatékonysággal fog működni. Például:

  • Mit ér, ha mindent tud az upsellről, de közben emailen keresztül veszi fel a rendeléseit?
  • Mit ér, ha tudja, hogy újraértékesítő leveleket kellene küldenie fogyótermékeihez kapcsolódóan, de nem tud kommunikálni egymással webshopja és hírlevél rendszere?

  • Mit ér, ha tudja, hogy egyre drágább és drágább termék vásárlására kellene ösztönöznie vásárlóit (termékpiramis), de nem tud beállítani relatív időzítésű kampányokat a különböző termékek megvásárlásához kapcsolódóan marketing rendszerében?

  • Mit ér, ha tud róla, hogy lehet automatikusan számlázni, de nem kommunikál egymással számlázó-, webshop- és hírlevélküldő rendszere?

2.) Teljes körű megvalósítóra van szüksége, VAGY egy olyan rendszerre, amiben mindent össze tud rakni, amit szeretne!

A legjobb tananyagok élenjáró ötleteket, technikákat, megvalósításokat tanítanak.

Amikor viszont a megvalósításhoz kezdene, jeges marokként szorítja össze a felismerés, hogy nincs eszköze arra, hogy a tanultakat megvalósítsa, vagy egyszerűen csak annyi többlet időt kell ráfordítani a megvalósításra, ami komolyan veszélyezteti egy kampány megvalósulását.

Hiába tanítják meg Önnek, hogy milyen jó lenne, ha a megrendelés pillanatában egy másik ajánlatot is fel tudna ajánlani a vásárlóinak, ha a webáruháza, eCommerce szoftvere ezt a funkciót nem tudja.

3.) Amikor csak azért nem tudja pontosan célozni (szegmentálni) kampányait, mert minden fontos információ más-más táblázatban található meg van.

A legkíméletlenebb eredménygyilkos (100 vállalkozóból 99 szenved tőle), hogy marketing adatbázisai (pl.: hírlevél küldője) nincsenek összekapcsolva megrendelési adatbázisaival (pl.: webshop, számlázó, stb.).

Találkozott már olyan esettel, hogy emailben kap egy kiváló termékről egy remek kampányt, meg is veszi a terméket, majd másnap kapja tovább a kampány leveleit és a biztatást arra, hogy vegye meg a terméket, amit már tegnap megvásárolt…?

Hogy érzi: Van még mit fejlesztenie megrendelési és értékesítési rendszerén?

Ha nem csak a termékével, szolgáltatásával szeretne profi lenni, hanem a vásárlókkal való kommunikációjában is, akkor eCommerce Tréningünket pont Önnek készítettük. A megrendeléshez nem kell mást tennie, mint megnyomnia a „Megrendelem!” gombot és kitölteni a megrendelési űrlapot.

1

Akiknek már sikerült

Álljon itt néhány videó legsikeresebb ügyfeleinktől, akik napi szinten használják azokat a technikákat és rendszereket, amiket Ön ezen a tréningen megtanulhat:

A szoftver neve 2016. szeptemberben MailMasterről SalesAutopilotra változott, minden MailMasterről elhangzó vélemény vonatkozik a SalesAutopilotra is.

 

Kampányok pontosan, hatékonyan, emberi erőforrás nélkül

1

Borbély Bence www.pongorkiado.hu

Folyamatos növekedés SalesAutopilot-tal

1

Sztípity Róbert shop.builder.hu

 
 

A professzionális kommunikáció hatásai

1

Nagy Sándor www.netamin.hu

1

Akiktől érdemes tanulnia

Csepregi Balázs és a SalesAutopilot csapata több mint, 10 év értékesítési rendszer fejlesztési tapasztalattal tanítja meg Önnek, hogy mi a leghatékonyabban működő értékesítési folyamat MA. A több száz sikeres ügyfelünkkel való folyamatos közös munka a garancia arra, hogy ami nekünk napi rutin, az Önnek milliókat hozó üzleti tudás.

Mi nem csak csináljuk, de meg is tanítjuk! Hosszú évek több száz képzésével a hátunk mögött pontosan értjük, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy a lépésről-lépésre történő tanulási folyamat eredménye képpen képes legyen Ön is megvalósítani azt, amit már számos ügyfelünk megvalósított. Tréningjeink nagy sikerének (folyamatos 9,5 pontos értékelésének) titka , hogy figyelünk résztvevőink visszajelzésére, és ezek alapján a meglátások alapján folyamatosan továbbfejlesztjük oktatásainkat.

Előadásainkat, tréningjeinket az alábbi kiemelkedő tapasztalatú munkatársaink tartják.

1

15 éves marketing, projekt management és marketing rendszerépítési tapasztalattal egy olyan forradalmi gondolkodásmódot ad át, ami teljes megújulást hozhat cégébe, és nem csak az értékesítésre, de az egész cég működésére is hatalmas hatással lehet!

Csepregi Balázs
SalesAutopilot társtulajdonos

1

Marketing tanácsadó ügyfelünkből vált a SalesAutopilot trénerévé. Jelenleg a SalesAutopilot-tól független megvalósító partnerként segít önműködő rendszereket építeni ügyfeleinknek.

Krem Attila
Tréner, önműködő rendszerépítő

1

A szoftvert saját rendezvényszervezési, oktatási vállalkozásban kezdte el használni, és annyira megszerette, hogy 2016. augusztusától 2019. júliusig volt a SalesAutopilot csapatának tagja. 25 éve foglalkozik oktatással.

Harmat Ákos
Tréner, SalesAutopilot felhasználó

1

Miért jött létre ez a tréning?

Két fő oka van annak, hogy elhatároztuk, hogy kidolgozunk egy ilyen tréninget.

Egyrészt azt tapasztaljuk, hogy senki nem tanítja az online világban, hogy hogyan kell felépíteni a nulláról egy professzionális megrendelési folyamatot. Kártyaelfogadás, automatikus számlázás, csúcsminőségű kommunikáció a vásárlóval, a megrendeléshez kapcsolódó feladatok kiosztása munkatársaknak/partnereknek, rendeléshez kapcsolódó kampányok/utánkövetések futtatása stb. Egyszerűen ezt senki nem tanítja. Még olyat is láttunk, hogy egy nagy nevű online marketing rendezvényről kézzel írott számlát kaptunk a regisztrációt követően!

Másrészt sok olyan kérdés érkezik ügyfélszolgálatunkra, amelyek a megrendelés folyamatával függnek össze. Azon túl viszont, hogy szeretnénk ügyfeleinknek megoldást nyújtani aktuális problémájukra, egy olyan teljeskörű képzést szeretnénk ügyfeleink számára elérhetővé tenni, aminek segítségével megrendelési folyamataikat a működőképes szintről a pénztermelő, mi több, a BEVÉTEL SOKSZOROZÓ rendszer kategóriájába emelhetik.

1

Mit kell tudnia egy bevétel többszöröző megrendelési rendszernek? Az Ön jelenlegi rendszere hányat tud ezek közül?

Egy megrendelési rendszernek akkor van esélye sokszorozni bevételeit, ha:

  • Képes megrendelési űrlapon keresztül megrendelést felvenni

  • Képes kezelni minden fizetési módot (bankkártyás, utalásos, utánvétes stb.)
  • Képes automatikus számlázásra
  • Képes az utalások beérkeztetését egy-két kattintásra redukálni
  • Képes kuponokat kezelni, akár egyedi, akár általános
  • Képes vásárlás után a termék választástól függően upsell ajánlatot adni (mást-mást vásárlástól függően)
  • Képes figyelmeztetni a nem fizetőket fizetési határidő előtt és után
  • Képes automatikusan értesíteni a megfelelő munkatársakat (csomagoló, postázó, pénzügyes, stb.) a feladataikról, a munkatársak pedig tovább tudják „passzolni” a feladatot, ha végeztek a maguk részével
  • Képes termékvásárláshoz kötött kampányok automatikus levezénylésére (hogy más termékeket is megvegyenek)
  • Képes a fogyó termékekhez kapcsolódóan automatikusan újravásárlásra ösztönözni a lejáratkor a vásárlót
  • Képes a marketingüzenetek tartalmát annak függvényében változtatni, ahogyan viselkedett vagy amit vásárolt az érdeklődő
  • Képes könnyedén kommunikálni más rendszerekkel (pl.: webshop, számlázó, vállalatirányítási rendszer stb.)
  • Képes támogatni az értékesítők munkáját, hogy minden vásárlóval a neki megfelelő módon bánjanak
  • Képes hatékonnyá tenni az ügyfélszolgálati munkákat a megrendelésekkel kapcsolatosan, hogy minden vásárló elégedett legyen
  • Képes megmutatni az ideális vásárlóink honnan érkeztek és miért vásároltak
  • Képes a megrendelési folyamat eleminek A/B tesztelésére, hogy folyamatosan egyre több bevétele legyen
  • Képes az ügyfelekkel automatikusan kommunikálni, elégedettséget mérni, ajánlást kérni, aktivitásra buzdítani
  • Képes részletfizetést kezelni
  • Képes a vásárlás előtti igényfelmérésre, hogy senki ne csalódjon a vásárlás után (pl.: rendezvény előtt)
  • Képes ismétlődő fizetést lebonyolítani (pl.: havídíjas szolgáltatások esetén minden hónapban automatikusan megterhelni az előfizető bankkártyáját)
  • Képes affiliate partnerprogramok kezelésére, hogy viszonteladók hada örömmel ajánlja termékét, szolgáltatását, vagy akár csaliját
  • Képes a vásárlók hatékony szegmentálására
  • Könnyen fejleszthető, a kész rendszert bármikor tovább lehet fejleszteni új megoldásokkal, ötletekkel
  • Könnyen másolható, reprodukálható, hogy ne kelljen minden új kampányt, termék értékesítő rendszert az elejétől kezdve felépíteni
1

Az internetes kereskedelem forradalma még csak most kezdődött Magyarországon. Ön mekkora szeletet kér a tortából?

A hazai e-kiskereskedelem töretlenül fejlődik évről évre. Nem csak a bevétel tekintetében, de a teljes piaci forgalomból is egyre nagyobb szeletett hasít ki.

Magyarország húzó ágazatai között van az internetes kiskereskedelem. Bár eddig is szép eredményeket értek el az online értékesítésben a hazai vállalkozók, még bőven van lehetőség a fejlődésre!

1
1

Holnaptól az Ön cégében is XXI. század megoldásai működhetnek

A tréning után cége életében egy új korszak kezdődik. Minden technika, trükk vagy rendszer, amit a tréning után beépít saját megrendelési folyamataiba növelni fogja bevételeit és ügyfelei elégedettségét. Ön minden egyes elem beépítése után érezni fogja, hogy:

  • csökken a munka mennyisége, amit eddig a megrendeléssel kapcsolatos munkáknak szentelt
  • bevételei növekedni fognak
  • vásárlói egyre elégedettebbek lesznek
  • lesz ideje a tűzoltás és napi rutinfeladatok helyett stratégiai feladatokkal foglalkoznia
  • és ami a legfontosabb, egyre nagyobb szeletet fog tudni megszerezni a növekvő e-kereskedelmi forgalomból

A tréning jelenleg prémium minőségű online videók formájában érhető el

Az eCommerce tréning tematikája

1

A tréning tematikája

1. Alapozás: Hogyan teszi mindennél eredményesebbé marketingjét az eCommerce modul használata

Megnézzük, mit kell tudnia a Salesautopilot eCommerce modulról, és hogy milyen lehetőségeket tartogat Önnek az, hogy a marketing rendszere szorosan kapcsolódik a megrendelési információkhoz. Bemutatjuk, hogy akár már egy ingyenes termékminta vagy rendezvény esetén is mennyi pluszt jelent, ha eCommerce lehetőségekkel felvértezett marketing gépezetet használ.

2. Megrendelési folyamat nulláról a teljes működőképességig I.

Online megrendelési folyamatot létrehozni az elejétől a végéig komoly tudást és eszköztárat igényel. A Salesautopilot szoftverrel bárki percek alatt összerakhat egy komplett és teljesen működőképes megrendelési folyamatot, fizetési lehetőségekkel és automatikus számlázással. Megmutatjuk azt is, hogy a Salesautopilot milyen könnyen összekapcsolható számlázó és online fizetést lebonyolító rendszerekkel.

3. Megrendelési folyamat nulláról a teljes működőképességig II.

Folytatjuk a folyamat felépítését, amiben ingyenes termék rendeléstől kezdve, fizetős terméken át, többféle fizetési és szállítási módot is beállítunk a hozzájuk tartozó levelekkel, amik az információk mellett a díjbekérőt és a számlát is tartalmazzák.

4. Munkaerőt kímélő beérkeztetési folyamat, automatikus upsell ajánlat, és kuponok a növekvő bevételekért

Sok cégnél azonnal hatalmas munkaerő megtakarítást eredményez, hogy a Salesautopilot segítségével pillanatok alatt beérkeztethetjük az átutalt díjakat, és az automatizmusok elvégeznek mindent, amire korábban egy munkatársának kellett figyelnie. Ezen felül megtanítjuk, hogyan adjon upsell ajánlatot és sokszorozza meg bevételeit egyedi kuponokkal (természetesen mindez kéz érintése nélkül).

5. Emailek, amik gondoskodnak arról, hogy meglévő vevői még többet vásároljanak Öntől

Mit csináljon, ha meglévő ügyfeleit szeretné újra és újra vásárlásra ösztönözni? Ebben a részben megmutatuk, hogyan indítson termékvásárláshoz kötött kampányokat, valamint felépítünk egy automatikus újravásárlás ösztönző rendszert, ami egyik ügyfelünknek pl. a megfelelő húzó termékhez beállítva három email beállításával közel 20 millió forint bevétel növekedést hozott az első évben.

6. „Embert hátra nem hagyunk!” – Az utánkövetés fontossága, elégedettség mérés, ajánláskérés, pénzbehajtás és ismétlődő vagy részlet fizetés

A megrendelések felvétele még nem a végcél, hanem csak a kezdet. Szerezzen felbecsülhetetlen piaci információkat vásárlóitól, csökkentse kintlevőségét, és kezelje nehézségek nélkül a részletfizetéseket, vagy hozzon létre előfizetéses rendszert könnyedén. Ebben a részben kezeljük azokat az eseteket, amik már megrendelés után történnek, de megfelelő rendszer nélkül csak plusz munkát és frusztráltságot okoznak Önnek és csapatának. A professzionális ügyfélkezelés a minőségi utánkövetéssel kezdődik.

7. Tippek, trükkök, technikák – a jövő lehetőségei (Kérdések és válaszok)

Szeretnénk megmutatni, hogy egy megrendelési folyamatot hányféleképpen lehet még eredményesebbé tenni. Erre a részre rengeteg lehetséges témát fogunk felvonultatni, amik a tréning fajtájától és a résztvevők igényeitől függően fognak előadásra kerülni. Várható témák: futárszolgálat export igénye; értesítő levelekkel vezérelt folyamatok, hogy mindenki tudja mi a dolga; – határidős ajánlatok Salesautopilot landing page-ek segítségével, hatékony partnermarketing stb.

A tréning jelenleg prémium minőségű online videók formájában érhető el

1

A tréningen résztvevők visszajelzése, amire büszkék vagyunk! Az Ön ajánlása mikor kerül ide?

Hadd álljon itt pár ajánlás azoktól, akik már részt vettek a tréningen:

„Nagyon hasznos a képzés, mert Ti egész más dimenzióban ismeritek, használjátok a szoftvert. Inspiráló belelátni a nagy képbe és tapasztalni, hogy mindig van az egyszerűsítésnek egy következő lépcsőfoka.”

Kőrös Bernadett, exceltitok.hu

„Ez egy zseniális rendszer, és mindig egyre javul. Ha valaki elkezd vele foglalkozni és belemélyed, még szórakoztató is. Soha nem gondoltam volna, hogy engem ilyesmi (ami első körben adatbázis-kezelésnek tűnik) ennyire jól el fog szórakoztatni. Ami érdekesebb még ennél is: a pénztermelő képessége. Eddig csak irigyeltem ezért azokat, akik így csinálják, mert láttam, hogy ezt lehet, és hát mostantól…tényleg lehet. Alig várom, hogy össze legyen rakva, amit szeretnék összerakni régesrégen.”

Dr. Lovas Gyöngyi, www.szepseghazdebrecen.hu
„Részletes, átgondolt és jól követhető tréning, tele hasznos ötletekkel és megvalósítható megoldásokkal. Én személy szerint sokkal könnyebben tanulok a gyakorlatban, élőben, rögtön megbeszélve a felmerülő kérdéseket. Sokat segített, köszönöm!”
Hegedűs Eszter, www.dejavuvilag.hu

„Ha jelenleg még excelekkel, kézi számlázással és beérkező e-mailekkel dolgozod fel a megrendeléseidet, akkor javaslom neked az Ecommerce tréninget, mert egy olyan rendszert kaphatsz, ami felszabadítja az eddigi adminisztratív munkával töltött időd 80%-át.”

Domán Zsolt, www.onlinekatapult.hu
„Nem túl nagy tapasztalattal rendelkeztem még a Salesautopilot világában, így vettem részt az eCommers tréningen. Nagyon pozitív érzésekkel jöttem haza. Profi, jó előadó volt Attila, jól felépített tematika alapján vezetett végig bennünket a lényeges pontokon. Most már csak rajtam múlik, hogy hogyan építem fel a rendszeremet, hiszen az eszköztárat sikerült megismerni. Jó érzés, hogy ha elakadnék, a Tudástárban mindenre kimerítő segítséget találok, illetve e-mail-ben is szívesen segítenek! Gratulálok ehhez a fantasztikus rendszerhez! Nélkületek nagyon keserves lenne az online értékesítés!”
Varga Edit, gledita.hu

„Az e-commerce tréninget csak ajánlani tudom más SA felhasználónak, akik hatékonyabbá szeretnék tenni az értékesítési rendszerüket. Nagyon sok lehetőség van az értékesítési rendszer automatizálásában,amihez sok gyakorlati tanácsot kaptunk a tréningen. Mi is alkalmazni fogunk jó néhány módszert, amivel egyszerűsíteni,automatizálni tudjuk majd a rendszerünket. Ezzel megkönnyítjük majd a saját mindennapi munkánkat.”

Ruszkovszky György, www.fogkefe-bolt.hu
„Ha elérted a webáruházad korlátait, akkor elérkezett az idő, hogy körülnézz a Salesautopilot modulok között!”
Pettner Krisztián, www.markabarka.hu
„Ha igazán ütős és sikeres vállalkozást akarsz építeni, akkor a Salesautopilot-ot Neked találták ki! Szerintem kihagyhatatlan, nem is tudom eddig hogy bírtam nélküle!”
Rácz Levente, kmdholding.com
1

Mennyit ér egy automatizált, mindenre kiterjedő megrendelési rendszer?

Mennyibe kerülne, ha személyes tanácsadás keretében sajátítaná el mindazt, amit a tréningen megtanulhat?

Ha odajönne Önhöz egy elismert marketing tanácsadó, és azt mondaná Önnek, hogy kezelésbe veszi az Ön cége értékesítési folyamatait, aminek hatására:

  • Sokszorosára nő a bevétele
  • Elégedettebbek lesznek ügyfelei
  • Sokkal kevesebb adminisztrációra lesz szüksége cégének

Mennyit fizetne ezért a tanácsadásért? Mennyit érne meg, hogy az Ön szolgáltatása vagy terméke szuperhatékonyan eljusson az érdeklődőkhöz és azok meg is vegyék?

Egy tanácsadó díja óránként valahol 10.000-50.000 Ft-ig terjed. Amíg megismeri az Ön cégét, kidolgozza a stratégiát több 10 óra megy el. És csak ezután jönnek a kivitelezők és a megfelelő eszközök szoftverek választása. Könnyen belátható, hogy már egy alapszintű rendszerfejlesztés is több százezres, ha nem milliós nagyságrendekre rúg…

Mennyibe kerülne, ha saját magának kellene mindezeket kitapasztalnia?

Milliókba és évekbe! A legtöbb sikeres online értékesítő vállalkozás tulajdonosa ugyanis minimum két-három TELJESEN EREDMÉNYTELEN weboldalt és megrendelési folyamatot fel kellett építsen, milliókat el kellett költsön, mire az első olyan folyamata elkészült, ami akár csak egyetlen forint profitot termelt.

Csak egy példa: Egyik ügyfelünkkel közösen MÁSFÉL ÉV volt kitaposni egy olyan utat, aminek köszönhetően a legkorszerűbb amerikai marketing rendszerrel megegyező minőségű rendszert tud felépíteni egy kártyás fizetési integrációnak köszönhetően. Ennek az úttörő munkának köszönhetően ugyanez a folyamat az Ön számára mindössze napokig fog tartani. És ez csak egy példa egy rendszerre, van még jónéhány a tarsolyunkban!

Mennyibe kerülnek a témába vágó oktatóanyagok, infótermékek?

A válasz egyszerű: NINCSENEK ilyen oktatóanyagok. Nem találtunk egyetlen oktatóanyagot sem, amelyik ennyire a gyakorlatra koncentrálva, konkrétan tud segíteni a megvalósításban, olyat, amelyik azt tanítaná, hogy hogyan kell a gyakorlatba átültetni azokat az alapelveket, amelyeken az értékesítési és megrendelő folyamata eredményessége múlik.

Mennyiért juthat Ön hozzá ehhez a tréninghez?

A eCommerce Tréning mindössze 22.000 Ft + áfa, azaz bruttó 27.940 Ft-ba kerül Önnek. Ezért az árért megkapja azt a tudást, amivel bármikor, bármilyen megrendelési folyamatát csúcsra járathatja. Ezenfelül a Salesautopilot formájában megkapja azt az eszközt is, amivel ezeket a szuperhatékony technikákat meg is tudja valósítani. Egy havi üzleti telefonszámla díjáért már itt is lehet tréningünkön! Kérem ne felejtse el a legnagyobb hasznot a tréning kapcsán! Olyan tudással lesz gazdagabb, ami túlzás nélkül állíthatom, még sok marketing gurunak sincs a birtokában, éppen ezért több marketing guru KAMPÁNYONKÉNT sok százezer forintot kénytelen rákölteni azon megrendelési rendszereire, amit Ön egy-két óra alatt össze fog tudni kattintgatni a tréning után! Ezen túl nem fog függni mások szakértelmétől, hanem Ön vagy valamely munkatársa lesz a kitaláló és akár a megvalósító is! A költségek pedig innentől fillérek az alternatívákhoz képest!

1

Pénzvisszafizetési garancia!

Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy tréningünkön tanultakkal új korszak kezdődhet a cégében. Nem árulunk zsákbamacskát, tréningünkről mindent leírtunk ezen az oldalon, ami lényeges lehet. Amennyiben mégsem azt kapta tréningünktől, amit várt és azt a rendeléstől számított 3 munkanapon belül jelzi nekünk, mi szó nélkül visszaadjuk a tréning árát!

Csatlakozik a „milliárdos” csapathoz?

A Salesautopilot ügyfelek Salesautopilot-on keresztülfolyó online forgalma idén az eddigi legjobb hónapban kb. egy 1 milliárd forint volt. Végezze el tréningünket, és csatlakozzon a Salesautopilot egyre inkább meghatározó technológiáját használó innovatív vállalkozók köréhez! Kattintson a Megrendelem! gombra, és találkozzunk a tréningen!

1

Nem érdemes várnia!

Nem érdemes várnia!

Mi gondol mennyi megrendeléstől esik el naponta, ameddig nem egy fejlett és automatizmusokkal teli megrendelési rendszert használ? Szerintünk túl soktól…

A tréningen csupa olyan technikát, trükköt, rendszert mutatunk be, amelyek egyetlen célja, hogy az Ön bevételeit növelje és a vásárlóit elégedettebbé tegye.

Mindaddig, amíg ezek a tréningen tanult megoldások nem az Ön cégét erősítik, addig marad a napi küszködés és a konkurenciával való harc, a folyamatos bevételkiesés. Döntsön, regisztráljon, és ugorjon nagyságrendet először fejlettségben, utána bevételben is!

1

Mire számíthat a tanultak megvalósítása után?

HA Nagy kampányokat futtat…

Ahelyett, hogy órákig és napokig kellene számláznia… ⇒ maguktól elkészülnek a számlák, nulla erőfeszítéssel.

Ahelyett, hogy egy regimentnyi ember kellene az adminisztrációhoz… ⇒ majd mindent elintéz egy-két ügyesen összekapcsolt szoftver.

HA Rendszeresen vezet be új terméket/szolgáltatást…

Ahelyett, hogy minden alkalommal elölről kellene kezdenie az egész „rendelési folyamat hajcihőt”… ⇒ mindent, amit egyszer jól csinált, pár perc alatt át tudja ültetni a következő termékre, termékcsoportra, stb., és az egész megrendelési folyamata alkalomról-alkalomra jobb, hatékonyabb és profibb lesz.

HA gondja van a kintlevőségekkel (de nem az építőiparban tevékenykedik)…

Ahelyett, hogy hajkurászni kellene, a lassan, vagy nem fizetőket… ⇒ minden eddiginél nagyobb arányban fognak fizetni ügyfelei, és ezt szinte nulla munkával fogja elérni.

Ahelyett, hogy mindenféle excel táblákban tartaná nyilván, hogy ki fizetett és ki nem… ⇒ bármikor tud percre kész listát nyomtatni a fizetettekről, lemondókról, stb.

HA webshopja forgalma nem növekszik elég gyorsan…

Ahelyett, hogy állandóan webshopja fejlesztőjének kell könyörögni az új, marketinges funkciókért… ⇒ minden marketinges álmát össze tudja kattintgatni és meg tudja valósítani, és webshopját sem kell lecserélnie.

Ahelyett, hogy az egyszeri vevőkből próbálná kimatekozni nyereségesre cégét… ⇒ megtanulhatja a visszatérő vevők szerzésének technikáját és művészetét, és összességében sokkal jobb profit-rátával fog tudni dolgozni.

HA marketingjének fontos elemei a rendezvények…

Ahelyett, hogy újra és újra meg kellene feszülnie, hogy megtöltse a termet… ⇒ alkalomról alkalomra többen regisztrálnak.

Ahelyett, hogy ott tipródna, hogy az emberek fele nem jön el… ⇒ akár 100%-os is lehetne a megjelenési aránya.

Ahelyett, hogy szigorú és szkeptikus tekintetek kereszttüzében kellene kiállnia előadni… ⇒ egy felkészített, barátságos, és “mindenre” nyitott közönség fogadná.

Ahelyett, hogy csak alig tudna vevőket konvertálni a résztvevőkből… ⇒ rendkívül magas, és egyre jobb és jobb lenne az értékesítés hatékonysága, mert már előre tudná mindig, hogy mit kell mondania, hogy vásároljanak.

1

A tréningen tanult értékesítési és megrendelési rendszerek a cége és az Ön büszkesége lesz

Ez nem egy tréning, hanem a leggyorsabb eszköz arra, hogy cége online eredményessége nagyságrendet ugorjon. Három dolgot fog hazavinni magával:

  • Olyan tudást, amit igazolnak a számok: Semmit nem tanítunk, ami nekünk vagy ügyfeleinknek nem hozott volna bevételnövekedést.
  • Eszközt: Nem csak elhúzzuk Ön előtt a mézes madzagot, hanem a kezébe adjuk az szoftvert, amivel MINDENT meg tud valósítani, amit hall a tréningen.

  • Gyakorlatot: A tapasztalatnál nincs értékesebb tudás. A tréningen az oktatókkal együtt csinálja ezeket a rendszereket, hogy ne csak tudja, hogy meg lehet csinálni, hanem rögtön Ön is el tudja készíteni.

Igen, el akarom végezni a tréninget!

Kattintson a „Megrendelem!” gombra lejjebb és perceken belül küldjük Önnek a tréning hozzáférést!

 
paypal-1 visa-1 mastercard-1

Minden rendelésre 100% pénzvisszafizetési garanciát vállalunk!

Gyakran ismételt kérdések a tréninggel kapcsolatban és a válaszok rájuk

Q. Nem értek hozzá, nem tudom megtanulni
A. A tréning, azért jött létre, hogy BÁRKI fel tudja építeni vagy fejleszteni tudja saját megrendelési rendszereit. A tréningen lépésről-lépésre végigmegyünk minden fontosabb folyamaton, így bárki aki alapszinten tudja használni a SalesAutopilot szoftvert, ezen a tréningen is boldogulni fog.
Q. Mi van, ha érdekel a tréning, de még nem tudom alapszinten használni a SalesAutopilot szoftvert?
A. A tréning alapfeltétele az alapszintű SalesAutopilot használat. Ha Ön még nem szerzett ebben rutint, akkor javasoljuk a SalesAutopilot Bevezető Tréningünket. A tréningen egy nap alatt elsajátíthatók azok az alapok, amik ennek a tréningnek a megértéséhez kell.
Q. Nem kell nekem ennyire bonyolult rendszer
A. Egy rendszer nem a bonyolultságától vagy egyszerűségétől lesz hatékony. Sok vállalkozónak rossz tapasztalata van informatikai megoldásokkal. Nehezen kezelhetőek, megtanulhatatlanok és nem lehet egyszerűen megvalósítani azt velük, amit elképzeltünk. A SalesAutopilot-ot rendkívül egyszerű használni és meg fog lepődni, hogy mennyire egyszerű beállítani olyan dolgokat, ami más szoftverekkel bonyolultnak vagy kivitelezhetetlennek tűnt. Lehet, hogy más szoftverekkel lehetetlen volt, de a SalesAutopilot szoftverben csak pár kattintás és olyan rendszere lehet, amit könnyen át fog látni és bármikor hozzá tud majd tenni, mikor egy új ötlete lesz és nem utolsó sorban rögtön látható eredményt hoznak.
Q. Nincs időm megvalósítani
A. Az automatizálásban az a jó, hogy amint elkészítünk egy működő rendszert, az nekünk pénzt és időt termel. A régi ügyfeleink már tudják, hogy ha valamire érdemes időt szakítaniuk a vállalkozásukban, akkor az az önműködő rendszerek építése. Ez a tréning és a hozzá tartozó feladatok nem időt fognak Öntől elvenni, hanem éppen ellenkezőleg, időt fognak termelni Önnek, hogy végre olyan feladatokkal foglalkozhasson, amivel szeretne és fontosnak tart.
Q. Nincs eszközöm egy jó megrendelési folyamathoz
A. Komplex megrendelési folyamatokat létrehozni eddig csaknem lehetetlen volt. Ennek fő oka, hogy az információ és az egyes feladatok, más-más informatikai megoldáshoz voltak kötve. A SalesAutopilot rendkívül sokoldalú szoftver, így vége azoknak az időknek, mikor minden csip-csup feladatra külön szoftvert kellett használnia. De a SalesAutopilot nem csak a sokoldalúságával fogja segíteni Önt, hanem azzal is, hogy azok a szoftverek, amiket szeret használni, vagy használni kell, könnyedén összekapcsolhatóak a SalesAutopilot szoftverrel. Így a lehető legkényelmesebb módon, a lehető legkevesebb szoftvert használva tarthatja egy kézben vállalkozói birodalmát.
Q. Hoz majd eredményeket ez a tréning?
A. Amit a tréningen tanítunk, az nem elmélet, hanem évek óta bizonyított technika. Mi és legsikeresebb ügyfeleink is ezeket a technikákat alkalmazzák és érnek el olyan eredményeket, amikre még ők maguk sem gondoltak. A tréninggel nem kockáztat. Mi csak azt tanítjuk, ami valóban működik, elméletekkel ezen a tréningen nem foglalkozunk.