Hogyan lesznek a feliratkozóidból vásárlók? Hogyan éred el, hogy a frissen szerzett érdeklődőid örömmel olvassák a leveleidet, és ne az legyen az első dolguk, hogy leiratkoznak? Mai videómban bemutatok 5 haladó – mégis egyszerű – technikát, amikkel a feliratkozás utáni folyamatod szerethető, érdeklődőszerző rendszered pedig eredményes lesz.

Fontos felhívnom rá a figyelmed, hogy a mai videómban haladó technikákat mutatok be. Ha még nincsen meglévő érdeklődőszerző rendszered, ami napi szinten hozza a feliratkozókat, ne ezekkel indulj, hanem előbb a korábbi videóimban tanítottakat valósítsd meg:

Most pedig nézzük az 5 haladó technikát…

A bevezetőből már kiderült, hogy nem elég eredményesen hirdetned a letölthető anyagodat és feliratkozókat szerezni, ha utána nem a megfelelő technikát alkalmazod az érdeklődőid gondozására.

Ekkor előfordulhat, hogy halálra untatod az érdeklődőidet, vagy éppen ellenkezőleg, túlzott kommunikációt alkalmazol, és emiatt nem lesz eredményes a rendszered. Valljuk be, egyik végkimenetel sem kecsegtető igazán, de szerencsére van megoldás…

Mai videómban bemutatom azt az 5 haladó érdeklődő gondozó technikát – konkrét, életből vett példák segítségével –, amiknek az alkalmazásával érdeklődőszerző rendszered egyszerre lesz szerethető és eredményes, és így könnyebben fogsz tudni vevőket konvertálni feliratkozóidból.

Exkluzív, ingyenes letöltés: Automatizált Online Biznisz Tervező™

68 növekedési ötletgyűjtemény online rendszered eredményességének sokszorozásához. Kérj hozzáférést Automatizált Online Biznisz Tervező™ keretrendszerünkhöz, és ismerd meg azt a 68 növekedési eszközt is, melyek a rendelkezésedre állnak céged dinamikus online növekedéséhez.

Részletek és letöltés »

5 haladó érdeklődő gondozó technika

Mi a biztosíték rá, hogy működnek ezek a technikák?

Egyrészt az elmúlt 20 évben, mióta KKV-knak segítek automatizálttá – lendkerekessé – tenni online rendszereiket, számos eredményes érdeklődőszerző rendszert építettem, melyek közül sokuk évekig működött eredményesen, és még most is van olyan rendszerünk, ami már 2017 augusztus óta hozza az eredményeket.

Másrészről fanatikus online vásárló vagyok, és nagyon kritikus szemmel figyelem, hogyan hatnak rám a különböző online értékesítő felületek emailjei, rendszerei és apró mechanikái, és ami jól hat, azokat szoktam tesztelni – általában sikerrel saját marketingünkben…

Fogadd kérlek tőlem szeretettel ezt az öt érdeklődő gondozó technikát és egyben automatizmust:

  1. Növeld a VALÓDI feliratkozóid számát…

  2. Mutatkozz be RENDESEN…

  3. …de csak egyszer!

  4. Csak annak értékesíts, aki…

  5. Ugrasd ki a nyulat a bokorból…

…részletek a fenti videóban! :slight_smile:

A következő részben pedig lépésről-lépésre bemutatom, hogyan tudsz egy egyszerű érdeklődőszerző rendszert felépíteni kevesebb, mint 15 perc alatt a SalesAutopilot Vizuális Automatizmus építőjének a segítségével.

Ha pedig még több profi technikát ismernél meg, töltsd le az Automatizált Online Biznisz Tervezőt™, amelyben 68 növekedési módszert fogsz találni az eredményes online marketing rendszered építéshez.

Inkább meghallgatnád a fenti videó hanganyagát útközben?

Töltsd le a SoundCloud Mobile App-ot, és már hallgathatod is! (13 perc)

A SZERZŐRŐL

Csepregi Balázs

SalesAutopilot – társtulajdonos, ügyvezető.

facebook twitter youtube

A SalesAutopilot társtulajdonosa, ügyvezetője, valamint marketing- és értékesítési vezetője. 15 éves marketing, projekt menedzsment és marketing rendszerépítési tapasztalatával, valamint a stratégiai megközelítésével hatékonyan segít a cég ügyfeleinek megtalálni a kreatív marketing és a megvalósíthatóság azon határterületét, ami a gyors fejlődéshez szükséges.